Utólagos belső szigetelés házilag

A ma épülő társasházaknál már alapvető követelmény, hogy azok hőszigeteltek legyenek. Ez azért fontos, mert takarékossági szempontból legfőképpen a téli időszakban igen nagy terhet vehet le egy család válláról pénzügyileg, ugyanis energiát, konkrétabban a fűtésszámla mértékét csökkenti.

A hőszigetelés célja, hogy megtartsa a belső hőmérsékletet, a külső hőmérséklet kizárásával. Nyáron a meleg, télen a hideg ellen nyújt védelmet.

Ehhez speciális szigetelőanyagokat használnak. A két legelteredtebb ilyen anyag, amikkel a szakemberek dolgoznak, az EPS és az XPS lapok. Az EPS lap szerkezetét tekintve expandált polisztirol hab, hétköznapi nevén hungarocell vagy nikecell. Az XPS lap szerkezetileg extrudált polisztirol hab, mely 2-től 10 cm vastagságig beszerezhető attól függően, milyen mértékű szigetelésre van szükségünk. Segítségével olyan hatást érhetünk el, mintha felhúznánk egy 12cm-es téglafalat, vagy egy 40 cm-es betonfalat.

Az XPS szigetelést kifejezetten a falak belső védelmére, azok hőszigetelésére használják, de hangszigetelt terek kialakításánál is nagy szerepe van.

Hővédő tulajdonsága mellett nem ártalmas sem az egészségre, sem pedig a környezetre, sőt kifejezetten megőrzi a falak épségét. Védelmet nyújt a penész és a különböző ártalmakkal szemben. Elvezeti az építéskor használt víz lassankénti párolgásából adódó vízmennyiséget, szellőzésének köszönhetően.

Azért ajánlott a falakat belülről szigetelni, mert költséghatékonyabb, valamint idő- és energiaigény szempontjából gyorsabb megoldást jelent problémánkra. A családi házaknál megoldható, de külső szigetelést például társasházi lakásoknál nem kifejezetten egyszerű kivitelezni, hiszen ez esetben az egész épületet be kell fedni szigetelőanyaggal.

A fent említett XPS lapok segítségével megoldható otthonunk belső szigetelése, akár saját kezűleg is.

Az alapanyagokat tekintve szükség van hozzá ragasztóra, Teddy-hengerre,

üvegfátyol tapétára, valamint ízlés szerint festékre.

Első lépésként nagyon fontos, hogy a felület, mellyel dolgozni szeretnénk, tiszta, portalan állapotban legyen. Ellenkező esetben a ragasztó közé került porszemcsék fellazíthatják a lapok tapadását, ami azok felválásához vezethet.

A ragasztót por formájában tudjuk megvásárolni és hozzáadott vízzel vegyítve kapjuk meg a kívánt állagú ragasztónkat. Ennek keverési aránya: 4 liter víz egy csomag ragasztóhoz (200g).

A ragasztó felvitele után az XPS lapok felrakása következik, melynél fontos, hogy azok hézagmentesen, jól illeszkedjenek egymáshoz. Erre a rétegre kerül az üvegfátyol-tapéta.

Az üvegfátyol-tapéta egy különleges technikával készült nagyszilárdságú falburkolat, olyannyira erős és időtálló, hogy akár évtizedekig is megmarad, hiszen festés alkalmával nem szükséges lecserélni. 25M x 1m-es kiszerelésben tudunk hozzájutni, és rögzítéséhez hagyományos spatulya használata ajánlott. Száradási ideje 1 nap, ezért a festés megkezdését ne sürgessük.

A festéshez egy másik, tiszta hengerre van szükségünk, csepegtető rácsra és természetesen a festékre.

Ezzel a nem túl bonyolult eljárással igen sok kellemetlenségtől óvhatjuk meg magunkat és családtagjainkat, valamint érzékelhető változás tapasztalható mind a szobák hőmérsékletében, mind a számlák összegében, és bár furcsán hangzik, közérzetünket is javítja. Hiszen már többen átélhették azt a szituációt, amikor belépünk egy helyiségbe és az rideg, barátságtalan érzést vált ki belőlünk. Ez adódhat természetesen a falak színéből és az elrendezésből is, de a már említett hőmérséklettől is függ. Ha ez a szoba épp a lakás leghidegebb pontja, pszichológiailag ilyen érzelmeket válthat ki belőlünk.

Mindenképp megéri tehát ez a beruházás, hiszen rengeteg előnye van, és számos hatása életünkre nézve. Statisztikai adatok igazolják, hogy a hőszigetelt épületek fűtésszámlái akár 40%-kal csökkenthetők, ezzel igen hamar megtérülhet befektetésünk.

Hasonló bejegyzések

Remekül szigetel a műanyag nyílászáró

Remekül szigetel a műanyag nyílászáró bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A munkavédelem nem játék!

A munkavédelem nem játék! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kerékpár vásárlás kis- és nagytételben

Kerékpár vásárlás kis- és nagytételben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Reflux kezelés szakértők által

Reflux kezelés szakértők által bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Egyedi kepeségekkel bíró centrifugál szivattyú

Egyedi kepeségekkel bíró centrifugál szivattyú bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Mitől függ a kannabisz olaj árak alakulása?

Mitől függ a kannabisz olaj árak alakulása? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Dubai utak remek programokkal

Dubai utak remek programokkal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kellemes is lehet a költöztetés Budapesten

Kellemes is lehet a költöztetés Budapesten bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A parókák közkedveltek minden korosztály körében

A parókák közkedveltek minden korosztály körében bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Milyen költségekkel jár egy webáruház indítása

Milyen költségekkel jár egy webáruház indítása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kitűnő opció a bőrönd akció

Kitűnő opció a bőrönd akció bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Miért konzultáljon még az előzetes letartóztatás előtt?

Miért konzultáljon még az előzetes letartóztatás előtt? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Create Account



Log In Your Account



A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás