A Samsung mobilok kezdeti korszaka

Amikor az Apple piacra dobta az iPhone-t a saját iOS zárt rendszerű vezérlőszoftverével, akkor pár évig nem akadt párja ennek az operációs rendszernek. Azonban a Samsung mobilok felemelkedésével a jól teljesítő Android szoftver is teret nyert, és talán ma már nem téves azt kijelenteni, hogy ez az egyik legelterjedtebb mobilos operációs rendszer.

A Google még 2005-ben vásárolta fel az Androidot, ami amiatt gyorsan megfelelő ingyenes alternatíva került a mobil gyártók kezére, amire nyilván roppant hamar lecsapott a Samsung is. A Samsung mobilok azóta is erre alapoznak, sokak nagy örömére. Talán a fő pozitívum abban rejlik, hogy az applikáció fejlesztők nagyon sok programot és szoftvert gyártanak, ezért a választék igen széles ilyen tekintetben. A Samsung mobilok az első között voltak, amikkel ki lehetett használni ezt a hihetetlen változatosságot a szoftvereket tekintve. De csak 2010 nyarán indultak ezek hódító útjukra, amikor is megjelent a Galaxy telefoncsalád S modellje, ami elsöprő sikert aratott. Ezeknek a Samsung mobiloknak a gyorsaságát egyetlen processzor biztosította, és garantált volt az érintőképernyős vezérlés is. Sokan azért szerették a készüléket, mert a tízcentis képátlóval és 480×800 képpontos felbontással rendelkező kijelző százszázalékosan ellátta a feladatát.

A Samsung mobilok hátoldalán az 5 megapixeles kamera ékeskedett, a belső memória pedig SD kártya segítségével volt bővíthető. Ezen Samsung mobilok olyannyira sikeresek lettek, és annyira közkedveltté váltak a felhasználók körében, hogy igen hamar 25 millió darabot értékesített a globális vállalkozás. Azt ezt követő S2 modellből pedig még több darab kelt el, nagyjából 40 millió.

Hasonló bejegyzések

Hősugárzó halogén kivitelben

Hősugárzó halogén kivitelben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A játékház nagyszerű szórakozást biztosít

A játékház nagyszerű szórakozást biztosít bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A glükozamin nem segít az ízületi porckopáson

A glükozamin nem segít az ízületi porckopáson bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A mobilitás a gérvágók legfőbb előnye

A mobilitás a gérvágók legfőbb előnye bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Jim Beam minősége 200 éve változatlan

A Jim Beam minősége 200 éve változatlan bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Oszlop ventilátor Árgép weboldalán akciós áron

Oszlop ventilátor Árgép weboldalán akciós áron bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A cipő webáruház mindig kisegíti a bajban

A cipő webáruház mindig kisegíti a bajban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Stílusával tarol a slip on cipő

Stílusával tarol a slip on cipő bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Praktikusan kialakított Anekke női táska

Praktikusan kialakított Anekke női táska bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Aloe vera ital és a helyes táplálkozás

Aloe vera ital és a helyes táplálkozás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A charmok célja és küldetése

A charmok célja és küldetése bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A fürdőszoba csempe múltja és jelene

A fürdőszoba csempe múltja és jelene bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Create Account



Log In Your Account



A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás