Miben más egy VPS és egy „hagyományos” szerver?

2016-ban a virtualizációban már semmi új nincs, aki azonban nincs otthon az IT-ben, elkavarodhat a különféle fogalmak tengerében. Elsőre például nem könnyű megérteni azt, hogy mi a különbség egy „rendes” szerver és virtuális társa között. Egyáltalán, hogyan lehet egy szerver virtuális?

Ha laikusként arra gondolunk, „szerver”, valószínűleg egy kis doboz képe jelenik meg előttünk, amelyről tudjuk, hogy hasonlóan működik, mint egy egyszerű számítógép, csak éppen sokkal komolyabb erőforrásokat sorakoztat fel – és néhány speciális eszközt – annak érdekében, hogy weboldalakat, szolgáltatásokat, felhőalapú rendszereket és egyebeket tegyen elérhetővé az interneten keresztül.

Ez egy nagyon egyszerű koncepció, van azonban vele egy probléma. Pazarló.

Az IT-mérnökök régen felismerték már a problémát, miszerint a hagyományos szerverek szinte sohasem használják ki kapacitásukat teljesen. Képzeljünk csak egy híroldalt, amelyet úgy terveztek, hogy egymillió látogatót is képes legyen egyszerre kezelni. Hatalmas erőforrások kell, hogy álljanak mögötte – még akkor is folyamatosan üzemben és készenlétben, ha éppen csak ötvenezren böngészik az oldalt. Ettől azonban az áramfogyasztás még nem lesz kevesebb…

A megoldás elméletben nagyon egyszerű: meg kell oldanunk azt, hogy mindig csak annyi erőforrást használjunk fel egy feladatra, amennyi feltétlenül szükséges.

A virtualizáció hasonló elven működik.

A virtuális privát szerver, vagyis a VPS, amilyeneket a DoclerNet is használ lényegében csak annyiban különbözik egy fizikai szervertől, hogy előbbiből több is létezhet az utóbbin. A rendszer csak virtuálisan létezik, és mindig éppen annyi erőforrást használ fel, amennyit kell. Mivel egyszerre több virtuális szerver fut egy fizikai gépen, ez azt jelenti, hogy ugyanannyi energiával többször annyi feladatot elláthatunk.

Az elv rendkívül egyszerű – és biztonságos. Egy energiahatékony rendszert kapunk, amelyért így kevesebbet is kell fizetnünk végső soron, megkímélve egyúttal a környezetet is – lemondással pedig egyáltalán nem jár a VPS használata.

Hasonló bejegyzések

Adósságrendezés profi segítséggel

Adósságrendezés profi segítséggel bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hasznos ötletek havi megtakarításhoz

Hasznos ötletek havi megtakarításhoz bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Központi zár javítás nagy sikeraránnyal

Központi zár javítás nagy sikeraránnyal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kiváló biztonsági berendezés a Pedrollo Easypress

Kiváló biztonsági berendezés a Pedrollo Easypress bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Csepegtető öntözés házilag? Természetesen megoldható!

Csepegtető öntözés házilag? Természetesen megoldható! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az alföldi Hajdúszoboszló szállásainak különlegessége

Az alföldi Hajdúszoboszló szállásainak különlegessége bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Modern elektromos rovarcsapda

Modern elektromos rovarcsapda bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Bátran alkalmazható a konyhai dekorcsempe

Bátran alkalmazható a konyhai dekorcsempe bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Otthon és céges körökben is elengedhetetlen az internet előfizetés

Otthon és céges körökben is elengedhetetlen az internet előfizetés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Roppant szórakoztató a golyópálya

Roppant szórakoztató a golyópálya bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tekintsd meg a Tüzép ajánlatait!

Tekintsd meg a Tüzép ajánlatait! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Jobb helyezés linképítéssel

Jobb helyezés linképítéssel bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Create Account



Log In Your Account



A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás