Kihat a pozitív gondolkodás az emberi kapcsolatokra?

Kihat a pozitív gondolkodás az emberi kapcsolatokra?

Kihat a pozitív gondolkodás az emberi kapcsolatokra?

Az emberek között nagyon sokféle kapcsolat van. Manapság már sokan nemcsak az anyagi világot veszik irányadónak az életben, hiszen a spiritualitás valamelyest beleivódott az emberi kapcsolatok minden szintjébe. A kiindulópont mindig az egyén, akinek lénye kapcsolódik a körülötte lévőkhöz és azok visszahatnak rá. Az emberi kapcsolatok sokszínűségén keresztül mutatkozik meg mindenki igazi énje.

Senki sem tud másképpen kapcsolatban lenni a többiekkel, mint ahogyan önmagához viszonyul. Ám valamiért, éppen ezt az önmagunkkal való viszonyt mégsem túl népszerű rendezni. Sokan egoizmussal vádolják azokat, akik foglalkoznak önmagukkal, de ez teljesen téves.

Ha bármi gond mutatkozik az emberi kapcsolatok terén, ennek kibogozását és megfejtését érdemes önmagunknál kezdeni. Senkinek sem áll jogában másokat megváltoztatni és ez nem is lehetséges. Mindazok, akik egy ilyen belső átalakuláson már átestek, azt tapasztalják, hogy az emberekhez fűződő viszonyaik teljesen átalakultak. 

Gyakran emlegetik a pozitív gondolkodás lehetőségét, mint megoldási módot, de ez önámító csapda is lehet. Ugyanis, ha ennek leple alá bújtatja az ember az érzéseit, különösen a negatívakat, akkor komoly ellentétbe kerülhet önmagával. Egyik oldalon a pozitív hozzáállás, az igenlés mindenre, a másikon pedig a sok szőnyeg alá sepert dolog. Természetesen a dolgokhoz való pozitív gondolkodás és hozzáállás alapvetően fontos, csak arra kell nagyon odafigyelni, hogy ez ne önámító önhazugságot leplezzen.

Sokan hajlamosak szólamokként zengeni a pozitív gondolkodás lehetőségét, de közben nincsenek tisztában a gondolatok és az érzelmek tisztaságának fontosságával. Ugyanis ennek hiányában a hazugságokat betonozzák be az életükbe. Ez életveszélyes is lehet.

Ugyanis a pozitív gondolkodás csak akkor életmentő, ha tiszta gondolatai vannak az embernek, a szőnyeg alól kitakarítja az ott porosodó dolgokat, ítélkezés mentes, nincsenek nyomasztó érzelmei és egyéb lelki mérgei. Mire ez a folyamat lezajlik, magától értetődően kialakul egy pozitív hozzáállás az élethez, ami a gondolatokra is kiterjed.

Hasonló bejegyzések

Ismerjük meg a különböző méhészeti eszközöket!

Ismerjük meg a különböző méhészeti eszközöket! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Gyerek karóra több variációban

Gyerek karóra több variációban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Előnyünkre válik a fodormenta tea hatása

Előnyünkre válik a fodormenta tea hatása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Olcsó műanyag ablakok magyar gyártóktól

Olcsó műanyag ablakok magyar gyártóktól bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Autó távirányító ház vagy teljes csere?

Autó távirányító ház vagy teljes csere? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Nem elérhetetlen az olcsó költöztetés

Nem elérhetetlen az olcsó költöztetés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Jó döntés a tetőcsomagtartó vásárlás

Jó döntés a tetőcsomagtartó vásárlás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A jegyzetfüzet a reklámozásra is jó lehet

A jegyzetfüzet a reklámozásra is jó lehet bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Talált már zenekart az esküvőjére?

Talált már zenekart az esküvőjére? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Nespresso kapszula, hogy jól induljon a nap

Nespresso kapszula, hogy jól induljon a nap bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Helyes táplálkozás a pajzsmirigy betegség megelőzésére

Helyes táplálkozás a pajzsmirigy betegség megelőzésére bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hátizsák keresés konkrét céllal

Hátizsák keresés konkrét céllal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Create Account



Log In Your Account



A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás