Hatékony fűtőegység a kandalló

Hatékony fűtőegység a kandalló

Hatékony fűtőegység a kandalló

Bár néhány hónap erejéig magunk mögött tudhatjuk a kimondottan hűvös időszakot, azért érdemes gondoskodni róla, hogy a nyár végén se kelljen dideregjünk a lakásban. A romantikus filmek elmaradhatatlan kelléke a kandalló. Szerencsére már nagyon kedvező költségeken oldható meg ezeknek a páratlan készüléknek a beszerzése. Bátran legyen az otthonunk része, hiszen jelentősen fokozni tudják a hangulatot. A hagyományos fa- és széntüzelésű, beépített kéménnyel rendelkező változatokon túl, egyre inkább hódítanak a teraszokra is elhelyezhető elektromos és gázüzemű kandallók. Ezeknek a változatoknak egyértelműen a szakértője a holland Faber cég.

Ezt a vállalkozást Jan Gerrits Faber alapította, a hollandiai Frankerben és a 60-as években láttak neki a gázüzemű rendszerek komoly fejlesztésének. Magyarországon 1997-óta vannak forgalmazva ezek a speciális kandalló rendszerek, kizárólagos joggal. A modernizáció és feltörekvő technikai újítások révén, már létrejöttek táblagépről vagy mobiltelefonról vezérelhető készülékek.

A hatékonyság mellett, egyértelműen sokat nyújt a látvány. A kültéri kandalló változatok esetében, a Log Burner égőrendszer és farönk dekoráció biztosítja, hogy garantáltan ne kelljen fagyoskodni a hideg tavaszi éjszakákon, miközben egyedi látványt kínál ez a kiváló eszköz. A gázkandallók ezen megoldásai működhetnek palackos vagy vezetékes fűtőanyagról egyaránt. A kültéri kandalló nemcsak az otthonunkban, de vendéglátó helyiségekben ugyanúgy igénybe vehető.

Egyedi képviselője a theBUZZ palackról működtethető, kémény nélküli típus. A 8 kW csúcsteljesítményre képes rendszer fekete és rozsda színben rendelhető meg. A lángok fekvő farönköket ölelnek körül, ezzel a fatüzelés érzetét keltve. Egyértelműen megtérülő befektetésnek számít a kültéri kandalló, amit személyesen is meg lehet tekinteni a budapesti bemutatóteremben. A faber.hu továbbá hasznos leírások, műszaki adatok, összeszerelési útmutató és videó található a rendszerről. Vessünk véget a didergésnek a kicsit hűvösebb éjszakákon és élvezzük a kellemes beszélgetéseket a jó melegben!

Hasonló bejegyzések

Gondosan válogatott összetevőkből készül a Jagermeister

Gondosan válogatott összetevőkből készül a Jagermeister bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A szakszerű keresőoptimalizálás profikat igényel

A szakszerű keresőoptimalizálás profikat igényel bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

80 literes villanybojler jó megoldás a mindennapokra

80 literes villanybojler jó megoldás a mindennapokra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A cirkulációs szivattyú a meleg vagy hideg víz áramlását biztosítja

A cirkulációs szivattyú a meleg vagy hideg víz áramlását biztosítja bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Különleges csodaszer a fenyőmag

Különleges csodaszer a fenyőmag bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Duguláselhárítás otthon

Duguláselhárítás otthon bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Igazi kincs a kulcstartó

Igazi kincs a kulcstartó bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A diagnózishoz szükséges az allergia vizsgálat

A diagnózishoz szükséges az allergia vizsgálat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Súlyos betegségek is megtalálhatóak a puffadás okai között

Súlyos betegségek is megtalálhatóak a puffadás okai között bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Akkus fúró irányváltó funkcióval

Akkus fúró irányváltó funkcióval bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A budapesti OKJ képzések napjainkban

A budapesti OKJ képzések napjainkban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A cseh magyar fordító is igen keresett

A cseh magyar fordító is igen keresett bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Create Account



Log In Your Account



A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás