Az eritritol kiválthatja a cukrot

A túlzott cukorfogyasztás számos egészségügyi problémát eredményezhet. Többek között a táplálékkal bevitt nagymennyiségű cukor felelős az elhízásért, a diabétesz kialakulásáért és a fogszuvasodásért is. Az eritritol remek helyettesítője lehet a cukornak, mint édesítőszer. Ez a cukoralkohol felszívódik ugyan a vékonybélben, de a sejtek nem képesek azt lebontani.

Nagy része változatlan formában távozik a szervezetből. Így nincs hatással sem az inzulintermelésre, sem a vér glikémiás indexére, de még a koleszterinszintet sem növeli. Az eritritol azoknak is fogyasztható, akik túlsúlyosak vagy a cukorbetegség valamelyik válfajában szenvednek. Fogszuvasodást sem okoz, hiszen a szánkban levő baktériumok sem képesek lebontani ezt a vegyületet.

Az eritritol kiválóan alkalmazható bármilyen étel édesítésére. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy édesítő hatása valamivel kisebb, mint a kristálycukornak, így többet kell tenni belőle az ételekbe, ha ugyanazt az ízt szeretnénk elérni. Hő hatására sem bomlik le, így a sütéshez és főzéshez is bátran használhatjuk. Az élelmiszeriparban már régóta használt vegyület az eritritol, de a háztartásokban is egyre gyakrabban találkozhatunk vele.

Az eritritol a természetben is megtalálható, néhány gyümölcsben kisebb mennyiségben. Ipari előállítása a glukóz, melasz vagy keményítő erjesztésével történik és egy speciális erjesztő gombafajra is szükség van a folyamathoz. Más cukoralkohollal szemben, az eritritol nem okoz emésztési problémákat, puffadást és kellemetlen utóíze sincs. Így biztonságosan alkalmazható bárkinek, ezt pedig a hosszú időn át tartó kísérletek is bebizonyították.

Hasonló bejegyzések

Építőipari gépek minden változatban

Építőipari gépek minden változatban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Füstelszívó ventilátor állítható fordulatszámmal

Füstelszívó ventilátor állítható fordulatszámmal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kitűnő a Honeywell rendszer

Kitűnő a Honeywell rendszer bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A női karóra rövid története

A női karóra rövid története bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Bevezetés a gyertyaöntés fortélyaiba

Bevezetés a gyertyaöntés fortélyaiba bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ötletek és tippek – Konyha berendezés

Ötletek és tippek – Konyha berendezés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kókuszkrém magas vastartalommal

Kókuszkrém magas vastartalommal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ipari használt gépek megbízható forrásból

Ipari használt gépek megbízható forrásból bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Klasszikus szánkó vásárlása

Klasszikus szánkó vásárlása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Rockwool hőszigetelők kényelmes életkörülményeket teremtenek

A Rockwool hőszigetelők kényelmes életkörülményeket teremtenek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Bosch szerszámgépek mindig megbízhatóak

A Bosch szerszámgépek mindig megbízhatóak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Sok esetben hasznos az ipari páramentesítő

Sok esetben hasznos az ipari páramentesítő bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Create Account



Log In Your Account



A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás