A női karóra rövid története

A női karóra rövid története

A női karóra rövid története

Az, hogy mi a szép, lehetetlen eldönteni, hiszen a kérdés szubjektivitása miatt, a fogalom szinte megragadhatatlannak tűnik. Az viszont teljesen biztos, hogy az igényes és ápolt külső, illetve a belső harmóniát árasztó megjelenés garantáltan hozzájárul ahhoz az összképhez, amit szépnek nevezhetünk.

A női karóra hozzájárul az összhatáshoz, hiszen egy-egy jól megválasztott darab képes az egekig emelni a viselője ragyogását. A női karóra története a régmúltba nyúlik vissza, amikor egykori funkciója még megegyezett a férfiak által viselt darabokkal. A szóban forgó funkció nem más, mint az időmérés. A hölgyeknek készített karóra, az eltelt idő alatt rengeteg változáson esett át, értéke manapság pedig inkább az esztétikumban és csak másodsorban a praktikumban keresendő.

Viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legtöbbünk még mindig inkább a csuklójára tekintve szereti megtudni a pontos időt és nem a mobiltelefon kijelzőjén. Ettől függetlenül, a női karóra éppen olyan előkelő helyet foglal el a piacon, mint a hagyományos ékszerek, ennek köszönhetően pedig egy-egy nívós, márkás darab ára a csillagos egekbe is szökhet.

De mit sugall a szóban forgó kiegészítő a viselőjéről? Abban az esetben, ha a női karóra gondosan lett kiválasztva, tökéletesen tükrözheti a tulajdonosa által fontosnak vélt értékeket, a belső tulajdonságait, sőt, egész személyiségét. Ha arra van szüksége, határozott fellépést kölcsönözhet egy letisztult formatervezésű órától, de egy klasszikus, bájos ketyegővel fokozhatja a nőies báját egy randevú során. A női karóra ezerarcú, amit csak a saját egyéni ízlésünk és véleményünk formál.

Hasonló bejegyzések

Térítésmentesen kiszállítható a bontókalapács

Térítésmentesen kiszállítható a bontókalapács bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Bosch szerszámgépek mindig megbízhatóak

A Bosch szerszámgépek mindig megbízhatóak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Klasszikus szánkó vásárlása

Klasszikus szánkó vásárlása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kókuszkrém magas vastartalommal

Kókuszkrém magas vastartalommal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ipari elszívó többféle formában

Ipari elszívó többféle formában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ipari használt gépek megbízható forrásból

Ipari használt gépek megbízható forrásból bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Bevezetés a gyertyaöntés fortélyaiba

Bevezetés a gyertyaöntés fortélyaiba bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az eritritol kiválthatja a cukrot

Az eritritol kiválthatja a cukrot bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Hitachi márkanév garantálja a minőséget

A Hitachi márkanév garantálja a minőséget bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Samsung Galaxy okosórák extra funkciókkal rendelkeznek

A Samsung Galaxy okosórák extra funkciókkal rendelkeznek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kitűnő a Honeywell rendszer

Kitűnő a Honeywell rendszer bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Sok esetben hasznos az ipari páramentesítő

Sok esetben hasznos az ipari páramentesítő bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Create Account



Log In Your Account



A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás