A kerti asztalok ár-érték arányainak összehasonlítása

A kerti asztalok ár-érték arányainak összehasonlítása

A kerti asztalok ár-érték arányainak összehasonlítása

A kültéri bútorok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, aminek következtében megnőtt a minőségi termékek száma a piacon. Ezáltal már sokkal drágább kerti asztalok is szembe jöhetnek velünk, mint a régről jól ismert fehér műanyagok. Először is ahhoz, hogy relevánsan értsük az ár-érték arányt, prezentálnunk kell a kültéri bútorok különféle fajtáit, amit az anyaguk alapján lehet csoportokra bontani.

Amint azt feljebb említettük, az első és leggyengébb fajta a műanyag, ami tipikusan fehér felületű, könnyen mozgatható darab. Egyetlen előnyükként a könnyű súly azonosítható, azonban a színűk gyorsan bekoszolódik, elszíneződik, az árúk pedig jócskán magasabb mint a valódi strapabírásuk.

A kerti asztalok második verziója a műrattanként ismert példányok, amelyek már az esztétikájuknak, valamint kikezdhetetlen voltuknak köszönhetően, sokkal keresettebbek. A harmadik típus már vetekszik velük, hiszen az akácfa közel olyan pompás hatást kelt, mint a műrattan, azonban élettartama kissé rövidebb, az anyagából kifolyólag.

A kerti asztalok 3 fajtájának számadatait tekintve, bizony jelentős különbségeket tapasztalhatunk. A tipikus fehér műanyag asztal alig kerül többe, mint egy átlagos nagyságú lakásban a havi villanyszámla, azonban a többi társa ennél jóval drágább.

A műrattan, valamint a fából készült kerti asztalok árai közel azonosak. Természetesen ez függ a mérettől, a kialakítástól, valamint az állítható magasság meglététől, de még sorolhatnánk milyen sok dologtól. Általánosítva viszont megállapíthatjuk, hogy körülbelül ez a 2 fajta kétszer, háromszor annyiba kerülnek, mint a jó öreg műanyag kerti asztalok.

Hasonló bejegyzések

Milyen a jó matrac?

Milyen a jó matrac? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Mire jó a Balzsamfenyő illóolaj?

Mire jó a Balzsamfenyő illóolaj? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A különleges virágok páratlan gyűjteménye

A különleges virágok páratlan gyűjteménye bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Jó befektetés a Revalid kapszula ára

Jó befektetés a Revalid kapszula ára bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Stílusosan kialakított kerékpáros ruházat

Stílusosan kialakított kerékpáros ruházat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Gepida kerékpár modern köntösben

Gepida kerékpár modern köntösben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Fémjelzéssel ellátott pecsétgyűrű

Fémjelzéssel ellátott pecsétgyűrű bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Minőségéről ismert a Rábalux fürdőszobai lámpa

Minőségéről ismert a Rábalux fürdőszobai lámpa bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A világszerte híres whiskey

A világszerte híres whiskey bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Nemzetközi díjjal jutalmazott arckrémek

Nemzetközi díjjal jutalmazott arckrémek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Nézze meg a férfi pénztárca modelleket az áruházban!

Nézze meg a férfi pénztárca modelleket az áruházban! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kültéri fa és acél festésére Dunaplaszt kerítésfesték

Kültéri fa és acél festésére Dunaplaszt kerítésfesték bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Create Account



Log In Your Account



A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás