Büszkék lehetünk a Törley pezsgőre

Büszkék lehetünk a Törley pezsgőre

Büszkék lehetünk a Törley pezsgőre

A különleges pillanatokat érdemes színvonalasan megünnepelni egy pohár ízletes pezsgővel. Ez tipikusan olyan ital, ami az ilyen események megkoronázása során általában elő szokott kerülni. A Törley pezsgő kiváló választásnak számít ebből a szempontból, hiszen minőségi alapanyagok felhasználásával készül.

Ennek köszönheti a letisztult és frissítő ízét. Egy elég nehéz évet tudhatunk magunk mögött, ezért érdemes méltón köszönteni a következőt, amit egy üveg Törley pezsgő pukkanásával tehetünk meg. 1882-ben Törley József nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a közismert champagne-i pezsgőboroknál sikerült sokkal minőségibb italt készítenie.

Ezután úgy kezdték emlegetni, hogy ez a „magyar pezsgő“. A szakértelem, a klíma és a talaj minőségének köszönhetően, valóban minőségi italok készültek, amelyek felvették a versenyt, a valódi pezsgőkkel.

A Törley pezsgő hamar az egész világon ismertté vált és a mai napig népszerű választás számos országban. Az 1900-as évek elején, a Törley pezsgő legnagyobb elismerésének az számított, hogy még Párizsban is fogyasztották.

Hasonló bejegyzések

Buborékos boríték többféle típusban

Buborékos boríték többféle típusban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Miért érdemes a pálinka webáruházat választani?

Miért érdemes a pálinka webáruházat választani? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Itt kapható jó minőségű zuhanyszett

Itt kapható jó minőségű zuhanyszett bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Bugatti cipő nem véletlenül ismert az egész világon

A Bugatti cipő nem véletlenül ismert az egész világon bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Békésszentandrási főzdéből származó kézműves sör

Békésszentandrási főzdéből származó kézműves sör bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Sokakat érint a változókori hajhullás

Sokakat érint a változókori hajhullás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A jól megválasztott szivattyú beszerzése raktárról

A jól megválasztott szivattyú beszerzése raktárról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Projektor fali konzol a tökéletes látványért

Projektor fali konzol a tökéletes látványért bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A kültéri lazurok világa nem bonyolult

A kültéri lazurok világa nem bonyolult bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A falmatrica trendi dekoráció

A falmatrica trendi dekoráció bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Svájci órák minden zsebhez

Svájci órák minden zsebhez bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Jót tesz az érrendszernek a halolaj kapszula

Jót tesz az érrendszernek a halolaj kapszula bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Create Account



Log In Your Account



A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás