Akku csere otthoni körülmények között

Akku csere otthoni körülmények között

Akku csere otthoni körülmények között

A gépjárművek esetében, a megbízható működést szem előtt tartva, időnként szükség lehet egyszerűbb feladatok elvégzésére. Az egyik ilyen, a megfelelő körültekintés mellett házilag is elvégezhető akku csere. Ez nem veszélytelen folyamat, az esetlegesen kiszivárgó sav erős maró hatással rendelkezik. Akkor ajánlott hozzákezdeni, amikor a kocsi le van állítva, sőt, a kulcs sincs benne az indítóban.

Az akku csere kezdő lépése, hogy 10-es vagy 13-as villáskulccsal el kell távolítani a régi akkumulátorról a negatív, majd a pozitív sarut, ez utóbbi esetben vigyázva, nehogy a munkavégző hozzáérjen a kábelhez, mert rövidzárlat keletkezhet, ami akár robbanást is okozhat.

A rögzítés feloldását követően, a régi berendezést ki kell emelni, méghozzá függőlegesen, majd be kell tenni az újat és ezt fixálni a csavarokkal, az elmozdulás megakadályozása érdekében. Az akku csere befejező fázisa a saruk felhelyezése a megfelelő pólusú csatlakozóra, természetesen miután a gyárilag felhelyezett védőkupakok eltávolításra kerültek.

Hasonló bejegyzések

Az ózongenerátor fertőtlenítés ár megtérülő befektetés

Az ózongenerátor fertőtlenítés ár megtérülő befektetés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szakszerű ablak és ajtó beépítés a Molnárablakkal

Szakszerű ablak és ajtó beépítés a Molnárablakkal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az Armagnac rövid története

Az Armagnac rövid története bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az infraszauna el fogja nyerni a tetszését

Az infraszauna el fogja nyerni a tetszését bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Létezik végleges megoldás a kopaszságra?

Létezik végleges megoldás a kopaszságra? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Vicces csapatépítő játékok felnőtteknek a jobb munkaközösségért

Vicces csapatépítő játékok felnőtteknek a jobb munkaközösségért bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az indukciós palacsintasütő kifogástalan minőséggel bír

Az indukciós palacsintasütő kifogástalan minőséggel bír bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Gyulladáscsökkentő krém otthoni használatra

Gyulladáscsökkentő krém otthoni használatra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Fogyasszuk bátran az izotonias italt!

Fogyasszuk bátran az izotonias italt! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A modulházak igazán praktikusak

A modulházak igazán praktikusak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Lehetséges a központi fűtés tervezés házilag?

Lehetséges a központi fűtés tervezés házilag? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Karácsonyi vers, ami megérinti a lelket

Karácsonyi vers, ami megérinti a lelket bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Create Account



Log In Your Account



A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás