Az együttérzés a legnehezebb helyzetben is segít

Az együttérzés a legnehezebb helyzetben is segít

Az együttérzés a legnehezebb helyzetben is segít

A mindennapjaink tele vannak kétségekkel és megoldandó problémákkal. Emiatt egyre feszültebbek vagyunk és a folyamatos stressz rányomja a bélyegét az életünkre. Pontosan ezért is elengedhetetlen, hogy az olyan értékeket, mint amilyen a feltétel nélküli együttérzés is, ne engedjük eltűnni a világból. Sajnos, a saját gondjaink sokszor olyan mértékben lefoglalnak minket, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, milyen szerencsések is vagyunk valójában. Ha van tető a fejünk felett, van mit ennünk és egészségesek vagyunk, akkor bizony rengetegen cserélnének velünk gondolkodás nélkül.

Amikor csak a saját életünkkel törődünk, akkor az együttérzés elillan belőlünk. Elfelejtjük, hogy sokaknak jóval nehezebb és milyen sokat jelent az, ha képesek vagyunk egy picit elvonatkoztatni, másokon segíteni. Néha nincs is szükség óriási tettekre, mindössze annyi kell csak, hogy meghallgatjuk a másikat. Az együttérzés ugyanis rengeteget segíthet. Sok esetben pedig épp ez jelenti a különbséget egy önmagával viaskodó embernek.

A napi gondok, a megfelelési kényszer és egy-egy rossz döntés nagyon mélyre képes taszítani a lelket. Sajnos nem véletlen, hogy a depresszió ilyen sok áldozatot szed napjainkban, hiszen az emberek az önfejlesztés helyett, a küszködésre fordítják az energiájukat. Kellő mértékű önismeret hiányában azonban nagyon könnyű bent ragadni ennek a szörnyű betegségnek a szorító markában. A külső szemlélőnek kicsit talán érthetetlen is a probléma valódi gyökere, hiszen laikusként sokszor nem értjük, hogy egy látszólag teljes életet élő ember mitől szenved ennyire.

A depresszió azonban épp úgy, ahogy a társas kapcsolatink minősége, rendkívül összetett jelenség. A gyermekkori traumák, a genetikai háttér, illetve a kapcsolatinkban ért negatív hatások mind-mind felerősítik a betegségre való hajlamot. Az önértékelés zavara súlyos méretek ölthet, éppen ezért a depresszió nem kezelhető egyszerűen. Elengedhetetlen, ám sokszor nem elégséges, hogy feltétel nélküli támaszt nyújtsunk és megértőek legyünk.

Hasonló bejegyzések

A porckopás tünetei

A porckopás tünetei bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Remek szórakozás a görkorcsolya használata

Remek szórakozás a görkorcsolya használata bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A muffin alaprecept remekül gazdagítható

A muffin alaprecept remekül gazdagítható bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A sántaság a múlté: csípőprotézis beültetés izomátvágás nélkül

A sántaság a múlté: csípőprotézis beültetés izomátvágás nélkül bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A BackScan feltérképezi a gerincet

A BackScan feltérképezi a gerincet bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A vasaló talpának tisztítása házi praktikákkal

A vasaló talpának tisztítása házi praktikákkal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Marketing ügynökség kimagasló eredményekkel

Marketing ügynökség kimagasló eredményekkel bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Itt egy nagyszerű felnikereső szolgáltatás!

Itt egy nagyszerű felnikereső szolgáltatás! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Bosch hőszivattyú gyorsan megtérül

A Bosch hőszivattyú gyorsan megtérül bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Darus autó és daruzás óradíj információk – mire számíthatunk?

Darus autó és daruzás óradíj információk – mire számíthatunk? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Méhpempő propolisz és virágpor kiszállítás magyarországi méhészetekből

Méhpempő propolisz és virágpor kiszállítás magyarországi méhészetekből bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A balatoni vitorlás bérlés egyedülálló élményt nyújt

A balatoni vitorlás bérlés egyedülálló élményt nyújt bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Create Account



Log In Your Account



A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás